A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdetett „Kistelepülési önkormányzatok alacsonyösszegű fejlesztéseinek támogatására” címmel. Településünk is pályázott és Kondorfa Község Önkormányzat 1 millió Ft támogatást nyert el településrendezési tervek készítésére. További önrész vállalása mellett a rendezési terv elkészítésére a Képviselő Testület a Modulor Kft.-t bízta meg. A cég első körben elkészítette a településfejlesztési koncepciót, amely itt olvasható. Azóta is folyamatosan dolgozik a projekten.
A projekt további szakaszairól tájékoztatást adunk majd a honlapon, illetve hirdetőtáblákon kifüggesztjük a lakosságot érintő további lépéseket.